Ahogyan az várható volt, a téli szezon slágerei, a nemas anyagokból, rafinált rátétekkel készülő lábbelik a tavaszi szezonban is a trendpalettán maradnak. Az aprólékos öltésekkel, nem egyszer gyönggyel hímzett cipőket ezért egyre több nyári kollekcióban pillanthatjuk meg. A színes minták leginkább egyszínű, fekete vagy fehér alapon érvényesülnek leginkább, így a Ralph Lauren virágai vagy Rupert Sanderson madarai is. Aki Meadham Kirchhoff-hoz hasonlóan a bőség zavarára esküszik, az lubickoljon Barbarai Bui vagy Isa Tapia színkavalkádjában, a visszafogottabbak pedig inkább a Valentino Couture tone-in-tone hímzett törpesarkait válasszák.
↧
Mikrotrend: hímzett topánok
↧
Iron Man cipők - Julian Hakes-től
Julian Hakes neve ismerősen cseng...? Ha nem, akkor is bizonyára találkoztál már a 'Mojito' fantázianevű szandál-prototípusával, amelyet számtalan designblog mutatott már be. A tekervényes topán kisebb módosítások után 2010-től már a nagyközönség számára is elérhető, a designer pedig egymás után áll elő a legextrább színkombinációkkal. Jelen esetben a Marvel-képregényhős klasszikus színeibe öltöztette cipőjét, és még apró LED-lámpát is kapott az Iron Man-topán. Hogy tetszik?
↧
↧
Kollekciómustra: Elizabeth Dunn
Elizabeth Dunn legújabb kappszulakollekciójára sokáig kerestem a szót, amely legjobban megragadja a most bemutatásra kerülő cipők hangulatát. Végül a 'nyári tábor'-nál kötöttem ki, mert gondolataimban ehhez társul a tópartról bámult naplemente, a csónakház pattogzó festéke, a fából tákolt padok, a sátor napszítta, kissé megfakult színei, a madarak paradicsomi tollazata, amelyre rácsodálkozunk a négy fal közül kiszabadulva... Mindezeket megtaláljuk Dunn munkáiban, nézzétek csak.
↧
Art-sarok: Leonardo Da Vinci
Mi lenne, ha híres képzőművészeti alkotások elevenednének meg - a mai divat tükrén keresztül? Ezen a lusta vasárnap reggelen játszadozzunk el ezzel a gondolattal... Art-sarok néven komolytalan asszociációs kép-párokat mutatok be, kíváncsi vagyok, nektek "átjön"-e egy-egy festmény hangulata:
Leonardo Da Vinci (1452 - 1519) itáliai származású polihisztor, azaz: festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író. Leonardót sokszor nevezik a reneszánsz ember őstípusának, akinek láthatólagos végtelen kíváncsisága csak a felfedezéseinek erejével volt egyenlő. Széles körben az egyik legnagyobb festőnek tartják, és egyes vélemények szerint akár ő is lehetett minden idők legműveltebb embere.Legismertebb művét, Mona Lisa portréját most egy másik örökérvényű klasszikussal hoztam össze: Manolo Blahnik egyszerű, de nagyszerű kis fekete körömcipője kíséri a dámát.

"Barely there", ahogy Diane Kruger csinálja

Ilyet viselt például Diane Kruger, mikor Manhattan-ben egy laza sétára indult. A kényelmes balettcipőknek szinte csak az orr-része villan mozgás közben, ebben rejlik a fazon érdekessége. Diane lábain ezen a képen Christian Louboutin 'Corbeau' modellje látható, amely PVC betéttel és persze az elmaradhatatlan vörös talpakkal egészíti ki a modell-színésznő lezser összeállítását.
Ha a te fantáziád is megmozgatta ez a fazon, akkor a Bershkában keress hasonlót: az orr- és sarokrészt összekötő betét itt vinyl helyett necc, ami talán kicsit bőrbarátabb is, mint az eredeti verzióban. Ja, és persze töredékébe kerül a Louboutin-originálnak!
Úgy látszik, a Bershka szereti a hegyes orrú, átlátszó Louboutin-okat utánozni, hiszen nem ez az első alkalom, hogy tettenértük őket... A fent bemutatott fazon akár a (szintén lekoppintott) 'Bis un bout' lapos talpú kistestvére is lehetne...
↧
↧
Tervezz cipőt te is! - játék
Elképzeltél egy cipőt tavaszra, és sehogyan sem sikerül még csak hasonlót sem levadászni a boltokban? Olyan egyedi ötleted van, ami akár a kifutón is megállná a helyét? Vagy csak egyszerűen szeretnéd magad kipróbálni a cipőtervezés területén...? Akkor a Veet Cipőmánia játék pont neked való!
Játssz a Facebook-on, tervezd meg a saját cipőd, hiszen a legjobban sikerült tervet a RekaVago csapat el is fogja készíteni! A játék részleteit itt találod, jó tervezést kívánunk!
Játssz a Facebook-on, tervezd meg a saját cipőd, hiszen a legjobban sikerült tervet a RekaVago csapat el is fogja készíteni! A játék részleteit itt találod, jó tervezést kívánunk!
↧
Sergio Toro apokrif vadállatai
Sergio Toro egy félresikerült evolúció végtermékeit tervezi és gyártja New York-i stúdiójában. Vázlatfüzetében keveredik az ősi kopoltyús, szárazföldet nem ismerő lény rajza a grafit által életre keltett nőstény ragadozóval, aki éles fogaival vérre szomjazó falkatársai ellen fordul. Toro fantáziavilágának apokrif lényei most mindennapjaink részévé válhatnak - már ha a most bemutatásra kerülő cipők esetében egyáltalán szóba jöhet a 'hétköznapi' jelző...
Na igen, ezek a sarkatlan lábravalók már a törzsfejlődés olyan szintjén állnak, ahol az egyszeri homo futuro már nem holmi sétafikára használja őket. Nektek hogy tetszenek?
![]() |
"Jaw" |
![]() |
"Manta" |
![]() |
"Venom" |
Na igen, ezek a sarkatlan lábravalók már a törzsfejlődés olyan szintjén állnak, ahol az egyszeri homo futuro már nem holmi sétafikára használja őket. Nektek hogy tetszenek?
↧
Színátmenetes Jimmy Choo cipők
Az ombre nem csak a hajtrendekben menő, a színátmenetet idén a lábaidra is átmentheted - ha nem akarod festéssel tönkretenni tincseid. Nézd csak, a Jimmy Choo szezonális felhozatalában már három modell is megtalálható a "színváltós" stílusból. Nem is akármilyen árnyalatokban, hiszen a nyár favoritjait találjuk meg a kínálatban. Az arany és a neonszínek egyértelmű befotónak számítanak az aktuális divatirányzatok szerint, tehát nem véletlen, hogy ezekre esett a fineszes cipőtervezők választása:
Jómagam ugyan nem vagyok odáig az ombre trendért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogyan fogadjátok ezeket a cipellőket! Kommentre fel!
![]() |
AGNES OMBRÉ - $695 |
![]() |
ABEL - $640 |
![]() |
ANOUK - $675 |
Jómagam ugyan nem vagyok odáig az ombre trendért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti hogyan fogadjátok ezeket a cipellőket! Kommentre fel!
↧
Egy kaptafára készült: Charlotte Olympia vs H&M
Hoppá, hoppá, ez az aranyos macskafejes loafer bizonyára indigóval készült... De ami megy Charlotte Olympiánál, az biztosan fogyni fog a H&M-ben is, főleg, ha az eredeti százhatvanezer forintos ár helyett alig négyezerért szerezhetjük meg a cuki cicacipőt... már ha Magyarországra is érkezik a szállítmányból.
Azt pedig döntse el ki-ki maga, hogy melyik cicuskával szimpatizál. Magam részéről maradok a pedigrés macskánál, de biztosra veszem, hogy az édes képű menhelyi unokatestvéreknek is bőven akad gazdájuk.

Disney-karakterek Kobi Levi-től
Ki az, aki gyerekkorában a Disney-hercegnők ellenlábasainak, a gonosz erőket megtestesítő karaktereknek szurkolt? Valószínűleg egy kezet sem fogok a magasban látni válaszként, hiszen gyermeki lelkületünk akkoriban inkább a kecses Hófehérkét, a habos ruhában ártatlanul alvó Csipkerózsikát, vagy Arielt preferálta, a bájos arca körül puhán örvénylő hajával. Viszont felnőttként itt az ideje, hogy folytassuk a sötét oldallal folyó harcot, legalábbis Kobi Levi cipőtervező szerint! Kezdjük mindjárt azzal, hogy szó szerint sárba tapossuk a gonosz boszorkákat és szívtelen királynőket!
Ismerősek ezek a figurák...?
Ismerősek ezek a figurák...?
↧
Art-sarok: Henri Rousseau
Mi lenne, ha híres képzőművészeti alkotások elevenednének meg - a mai divat tükrén keresztül? Ezen a lusta vasárnap reggelen játszadozzunk el ezzel a gondolattal... Art-sarok néven komolytalan asszociációs kép-párokat mutatok be, kíváncsi vagyok, nektek "átjön"-e egy-egy festmény hangulata:
Henri Julien Félix Rousseau (1844 - 1910) francia festő, az egyik legismertebb, naiv stílusban alkotó művész volt, akinek tökéletes technikai tudását, a színek meglepő kezelését már kora is felismerte: olyan avantgárd festők, mint André Derain vagy Henri Matisse is elismerték Rousseau-t. Színeihez és mintáihoz illően ma egy Brian Atwood cipőt hoztam nektek:

Játék Judit Takacs utalványért
A csokoládé édes csábítása nagyobb, vagy egy pár csodás cipellő dobbantja inkább szíved? Ha nehezen tudsz választani, akkor szeretni fogod a Boci Napolini új játékát, amelyen többek között három darab százezer forint értékű Judit Takacs utalványt is lehet nyerni!
Keresd a promóciós csomagolású Boci Napolini 'Bearanyozom a napod!' termékeket, majd a csomagoláson található kódot töltsd fel június harmincadikáig a játék oldalán, itt. Sok szerencsét!
Keresd a promóciós csomagolású Boci Napolini 'Bearanyozom a napod!' termékeket, majd a csomagoláson található kódot töltsd fel június harmincadikáig a játék oldalán, itt. Sok szerencsét!
↧
Fémorrú topánok - avagy déjà vu a köbön
Hiba van a mátrixban - fogott el az érzés, mikor az alig fél órája felpróbált balerinacipővel újra szembetalálkoztam, egy teljesen más üzlet kínálatában. Bizony, a míves fém orrdíszt gyártó kínai nagyüzem jó évet zárhat, ha ennyi márkától sikerült megrendelést szerezni a cipők orrán díszelgő fémrátétre. Mert mi tagadást, sikerült nekik: eddig legalább négy márkánál találtam ilyen darabokat. Nézzétek csak:
A Zara fekete balerinája az igényesebben kidolgozott fémrátétes cipők közül való, cserébe legalább ez a legdrágább modell. Korallszínben is kapható, közel nyolcezer forintért. Hátha marad belőlük a nyári leárazásokig, akkor várhatóan az olcsóbb versenytársaik árkategóriájába csusszannak majd.
Az F&F egyből három színben várja az orrkapli-rajongókat. Pillangóra hajazó díszük ezúttal egy klasszikus fekete, egy nyárias türkiz és egy vidám málna-pink topánra került rá. Ezekért 4590 forintot kell leszurkolnunk.
Ha elfogyna a méret, ne aggódjunk! Nézzünk inkább szét a CCC boltjaiban, ahol gyakorlatilag ugyanazt a cipellőt vásárolhatjuk meg... Fekete, bézs és korallszín áll rendelkezésünkre, ráadásul párszáz forinttal olcsóbban.
Végül egy ajánlat azoknak, akik nem tudnak magas sarkak nélkül élni: a Deichmannban egy szemrevaló fekete platformon találkozhatunk az orrdísszel, amely most akciósan alig ötezer forintunkba kerül.
Nektek melyik tetszik legjobban?

Ki viselte pocsékabban...?
Hiába a borsos árcímke és a jól hangzó név, a designer cipőket ugyanúgy viselhetjük pocsékul, mint a távol-keleti olcsó tipegőket... Egy korábbi divatbaki-összeállításban már láthattatok példát a nem megfelelő cipellőkről, amelyek mégis ismert színésznők és énekesek lábaira kerültek - a szemfüles paparazzik legnagyobb örömére.
Az elmúlt hét terméséből csemegézve mindenképp meg kell említenünk Kim Kardashian-t, aki még mindig ödémáival küzd (ő biztosan nem olvasta a lábdagadás elleni tippeket). A reality-sztár ijesztően bevizesedett lábai egyáltalán nem néznek ki jól a bokapántos Givenchy darabban...
Julianne Moore-t is muszáj megemlíteni, aki kénytelen volt pókerarccal és kitüremkedő lábujjakkal végigállni a Cannes-i filmfesztivál egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kapó megnyitóját. Talán nem jutott idő a cipőpróbára a vörös szőnyeges esemény előtt...? Esetleg egy 'pinky tuck' vár a színésznőre ezek után...?
Az okokat és miérteket inkább nem kutatnám, inkább arra vagyok kíváncsi, hogy szerintetek ki viselte pocsékabban az adott designer darabot - avagy melyik sztár bakizott nagyobbat...?

Julianne Moore egy nem megfelelő méretű Charlotte Olympia szandálban |
![]() |
Kim Kardashian feldagadt lábait egy Givenchy topánba szuszakolta |
Az okokat és miérteket inkább nem kutatnám, inkább arra vagyok kíváncsi, hogy szerintetek ki viselte pocsékabban az adott designer darabot - avagy melyik sztár bakizott nagyobbat...?
↧
Kollekciómustra: Monique Lhuillier
Mindenki odáig van Monique Lhuillier kreációiért, amelyek egyértelműen a vörös szőnyeges események sztárjainak bizonyultak az évek során. Idén tavaszra a márka csipkével, lengén libbenő, pasztellszínben játszó anyagokkal készült - és ezekhez szépen igazodik a friss cipőkollekciójuk is. Szeretném mindet megmutatni, annyira nehéz választani közülük, de terjedelmi korlátok miatt muszáj volt valahol meghúzni a határt... Ez az apró ízelítő azonban jól mutatja, milyen sokféle forma és tónus várja azokat a szerencsés - és tehetős - vásárlókat, akik meg tudják maguknak engedni a nem mindennapi topánkákat. Csemegézzünk most mi is, igaz, csak virtuálisan az egzotikus kígyóminta, a romantikus csipke és az megragadó hurok-díszek között - a hajtás után is!
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()

↧
Melyik lábtípusba tartozol...?
Az interneten kering egy kép, amely szerint lábfejünk formája rejtélyes módon összefüggésbe hozható genetikai állományunk eredetével is. A kép alkotói megkülönböztetik az ún. egyiptomi, római, görög, germán és kelta lábformákat, főleg a lábujjak állása és mérete alapján. Ezek szerint az egyiptomi lábformával rendelkezők lábfején a nagylábujj valóban a legnagyobb, ezt követi csökkenő sorrendben a többi lábujj. Az összes többi lábtípusnál bizonyos lábujj vagy lábujjak sokkal szignifikánsabb szerepet kapnak: a kelták és görögök második lábujja nagyobb, míg a római lábforma első néhány ujja kap több teret - szó szerint.
Tudományos bizonyítékokat nem találtam az elmélet hitelességét igazolandó, ám egy aprócska hozzáfűznivalóm azért akad. Mielőtt lerúgnátok a cipőiteket, hogy saját lábaitok tanulmányozhassátok, álljunk meg egy szóra! Szép, hogy több ezer éves géneket kutatunk magunkon, de hasztalan, ha közben elfeledkezünk az egyik legfontosabb tényezőről, amely az évek során módosította testünket. Igen, a cipőről beszélek. Amíg a nem megfelelő formára alakított, majd tömeggyártásban a világ minden pontjára eljuttatott termék a lábujjak valós helyzetének figyelembevételével készül (lásd lábsanyargató kaptafamodell), addig értelmetlen típusokról és eredetről beszélnünk.
Úgyhogy a fentieket kiegészíteném szerényen egy hatodik ponttal, a modern lábfejjel. Bernard Rudofsky 1947-ben készült képe mindenki számára egyértelművé teszi, hogy mire is utalok:
A képen balról jobbra látható a modern férficipő okozta deformáció egy gipszlenyomaton; a kaptafa és mellette az elkészült modell, valamint a jobb oldalon az a láb, amely a cipőkészítők szerint létezik... Elgondolkodtató, nem?

Kép: Getty |

Metró - és nem underground
Egy lelkes tipográfus ismerősöm minden vágya, hogy a BKV-nak új arculatot adhasson. Vajon mi mozgat (képletesen, persze) bennünket a tömegközlekedésben ennyire...? A kérdés azért is aktuális, hiszen Berecz Vanda 'Metró' nevű kollekciója épp tegnap jutott be a 'Gombold újra! Divat a magyar' pályázat finalistái közé. És ismerjük el, van valami báj Budapest metróhálózatában - még ha ezt reggelente ezt álmos szemünk nem is fedezi fel. Az enyészet és a szocialista formavilág ihletet is adhat, ahogyan ezt a döntőbe jutott kollekció esetében is láthatjuk. Nézzétek csak, miből isnpirálódott a tervező!
Ismerős, ugye? Talán a következő hétfő reggelen más szemmel fogsz ezekre az unalomig ismert formákra nézni... Addig viszont szorítunk a Metróért a Gombold újra! pályázaton, amely eredményhirdetésén június nyolcadikán bárki részt vehet - részletek itt.
↧
↧
Art-sarok: Kazimir Malevich
Mi lenne, ha híres képzőművészeti alkotások elevenednének meg - a mai divat tükrén keresztül? Ezen a lusta vasárnap reggelen játszadozzunk el ezzel a gondolattal... Art-sarok néven komolytalan asszociációs kép-párokat mutatok be, kíváncsi vagyok, nektek "átjön"-e egy-egy festmény hangulata:
Kazimir Szeverinovics Malevics (1878 - 1935) lengyel származású orosz–szovjet festő. Az absztrakt művészet jeles képviselője, aki a geometriai formák előtérbe helyezésével, a kubizmust továbbgondolva a fejlődés egy új fonalát indította el. Fekete kockája az orosz művészet egyik legismertebb, és legdrágább alkotása. Strukturált, töredezett felülete Vivienne Westwood egyik cipőjén is visszaköszön:

Lady Gaga új kihívója
Ki a fene az a Z Lala? - gondoltam magamban, miközben a Billboard Music Awards képeit pörgettem át. Ezen az eseményen ugyanis egy barna hajú Lady Gaga-hasonmásra szegeződött minden szempár. Nem véletlenül, ugyanis a fent nevezett hölgy mintegy ötven méter ezüstfóliába csomagolva érkezett meg. Igen, még a cipőire is jutott, és ahogy jobban beleástam magam a művésznő Facebook oldalába, úgy derült ki az is, hogy sminkjei, kiegészítői és cipődekorációi egy részét saját maga készíti (ez mondjuk az ezüst fóliás topán esetében látszik is).Google barátom segítségével most összeszedtem Z Lala eddigi legmeghökkentőbb szettjeit:
Egy új Lady Gaga születésének lehetünk most tanúi...? Vagy egy kis feltűnősködéssel mindent el lehet már adni?
![]() |
Billboard Music Awards - tetőtől talpig ezüstben |
![]() |
Pre-Grammy parti - Giuseppe Zanotti sarkatlan szegecses peeptoe-jában |
![]() |
Kiállítás Los Angelesben - hozzá aranyszínű Chinese Laundry platform dukál |
![]() |
Grammy Awards - Brian Atwood aranyszínű rojtos szandálban |
![]() |
Egy laza Merlin Castell ruha a Vanity Fair partiján |
Egy új Lady Gaga születésének lehetünk most tanúi...? Vagy egy kis feltűnősködéssel mindent el lehet már adni?
↧
Álomnyaralás René Caovilla szerint
Ezen a hideg, esős hétfő reggelen szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki egy napsütötte tengerparton heverne inkább. Ha csak gondolatban is, de trópusi szigeteket látogatok sorra, ahol hőség és pálmafák várnak. Bali például tökéletes úticél lehetne... vagy inkább Maui? Elég átfutni René Caovilla tavaszi kollekcióját, hogy a napfény és egzotikum utáni vágy még jobban hatalmába kerítsen. Ezek a cipellők ugyanis olyan kedvelt nyaralóhelyek neveit viselik, amelyek szerepelnek ábrándjaimban...
Persze ez még nem minden... virtuális utazásunkat a márka Facebook oldalán folytathatjuk, ahol már csak azt kell eldönteni, hogy a nyaralásra, vagy magára a nyaralóhely nevét viselő cipőre költsünk inkább...!